2012.11.07.
22:58

Írta: Caroberto

Nagy Októberi Szocialista Fülkeforradalom?

A lenini puccs kommunista emléknapja alkalmából készítettem egy kis összeállítást az MSZP által trendfordulónak minősített októberi időközi választásokról.

A sor a dél-dunántúli Dunaföldvár polgármester-választásával indult. A közel kilencezer lélekszámú kisváros lakói 2002 óta az önkormányzati választásokon csak független és fideszes jelöltekre szavazhattak, az ilyen nagyságú településeken pedig a függetlenek sokszor legyőzik a pártjelölteket. Így ahhoz, hogy megismerjük a városka politikai preferenciáit az országgyűlési választások helyi eredményeit kell szemügyre vennünk. 2006-ban a Fidesz listája 46,2%-ot, az MSZP-é 40,2%-ot, az MDF-é 5,5%-ot, az SZDSZ pedig 4,5%-ot kapott, tehát a jobboldal enyhe fölényben volt. 2010-re, ahogy országszerte, itt is gyökeresen megváltozott a helyzet: A Fideszre 56,1%, az MSZP-re 15,9%, a Jobbikra 19,9%, az LMP-re 5,5% szavazott.

2002-ben független polgármester nyert, a Fidesz jelöltje 18,5%-ot szerzett, a 13 fős képviselő-testületbe pedig 1 fideszes került be, a részvétel 45%-os volt. 2006-ban újraválasztották a független polgármestert, a fideszes jelölt 39,5%-ot kapott, a testületbe 9 független mellett 4 fideszest választottak be 44%-os részvétel mellett. 2010-ben aztán a Fidesz polgármesterjelöltje 39,8%-kal nyert, 37 szavazattal megverve Horváth Zsolt független jelöltet, aki nem mellékesen a Tolna megyei MSZP elnökhelyettese. A kisebb létszámúra vágott képviselő-testületben 5-3-as független többség jött létre.

A 2012-es időközi választáson aztán az újfent függetlenként induló Horváth 57,7%-ot szerzett, jócskán megelőzve egyetlen ellenfelét, a 42,3%-ot szerző, fideszes jelöltet. A részvétel meglepően magas, 43%-os volt.

Annyi bizonyos, hogy bár a Fidesz még sohasem szerepelt ilyen jól polgármester-választáson Dunaföldváron, a független színekbe öltöző MSZP-s jelöltnek jól sikerült összegyűjtenie a kormánypárttal nem szimpatizáló szavazókat. A település hagyományai (2010 kivételével mindig független jelölt nyert) miatt azonban ezt trendfordulónak minősíteni alapos csúsztatás. Trendforduló-MSZP 1:0.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz jobbik horváth zsolt október időközi választás fodor tamás november 7. fülüp erik nagy októberi szocialista forradalom

2012.11.03.
11:46

Írta: Caroberto

A 400 ezres kérdés

Idén október 23-án három miniszterelnök is szónokolt a Belvárosban, a rendezvényeken minden eddiginél nagyobb tömeg gyűlt össze. A Milla Bajnai Gordonnal erősített, a Békemenet pedig idén harmadszorra hívta vonulásra a kormány híveit. A számháború pedig folytatódott. A blog tematikájához híven a beszédekkel nem kívánok foglalkozni, ezt már úgyis sokan megtették korábban. A híreket figyelve úgy tűnik egyes közszereplők megint elfelejtettek számolni, helyette inkább marhaságokat beszélnek a résztvevők számát illetően.

Öveket becsatolni, papírt, ceruzát, számológépet elő és induljon a tömegbecslés!

A Belügyminisztérium a nap során két közleménnyel is megörvendeztette az állampolgárokat, melyekből megtudhattuk, hogy a Békemeneten 150 ezren, a Kossuth téren 400 ezren, a Milla tüntetésén 20 ezren, Jobbikén néhány ezren, a Demokratikus Koalícióén pedig néhány százan voltak.

Kezdjük a kisebbekkel. Gyurcsányék az Egyetem téren gyűltek össze, a képek szerint meg is töltötték azt, így 2-3 ezren simán lehettek. Józan ész-BM 1:0.

A Jobbik a Deák téren ünnepelt, 5-6 ezres volt a hallgatóság, a minisztériumi becslés itt nem tévedett.

Nézzük a Millát! Találtam egy tavalyi népszabis számolgatást annak számait veszem alapul. A sokaság a Ferenciek tere előtti aluljáró kijáratáig állt. Körülbelül 13,5 ezer nm-en. A képek szerint a tömeg eleje tömött volt, a vége azonban már ritkásabb, ezért négyzetméterenként 2 fővel érdemes számolni. Ez alapján a tömeg létszáma 27 ezer fő volt. Ha kicsit sűrűbbnek veszem (2,5-es szorzó), akkor 34 ezer résztvevő jön ki. Szanyi kapitány már 100 ezer főt álmodott, de a BM is jócskán alá lőtt. alá lőtt. Józan ész-BM 2:0.

Szólj hozzá!

Címkék: gyurcsány ferenc jobbik bajnai gordon milla bm békemenet

2012.10.29.
15:29

Írta: Caroberto

Egymillió? Négyszázezer? Tízezer?

Nem vagyok gyakorlott tömegszámláló, de egy elég egyszerű matematikai művelettel rendet lehet tenni abban a kérdésben, hogy vajon hányan vettek részt az első Békemeneten.

Volt itt szó pár tízezer (Török Zsolt), 400 ezer (Belügyminisztérium), illetve egymillió (Bencsik) emberről is.

A helyszíni beszámolók és a képek szerint a tömeg a Hősök terétől az Andrássy út végéig ért. Ez 2281 m, az út szélessége 34 m (szervízutak nélkül, alapvetően középen haladt a menet). Tehát 77.554 négyzetmétert fedtek le a vonulók. 
A „kialakult szakmai konszenzus” szerint, ha nagyon tömörülnek az emberek, akkor akár 4-en is elférnek egy négyzetméteren (ez 310 ezer főt jelentene). Ilyen tömegsűrűség azonban legfeljebb Nagyszínpad előtt lehet. Január 21-én azért ilyen hering-fíling nem volt, ennél szellősebben masíroztak a résztvevők.

Minimál becsléshez számoljunk nm-ként 2 fővel, így az 155 ezer fő jön ki. Azonban a menet feléig, kétharmadáig elég tömött sorokban álltak, ezért talán bevethetjük a 2,5 szorzót (194 ezer). A menetet várta még a Kossuth téren pár ezer (tízezer?) ember.

Egy 200 ezres becslés tehát korrekt lett volna, ahogy 160 és 220 ezer közt bármilyen. Természetesen ilyen nem nagyon jelent meg, de elvétve voltak azért korrekt címek is (pl. itt és itt). 

A konstans számháború elkezdődött.

Szólj hozzá!

Címkék: török zsolt január számháború bm békemenet

2012.10.27.
09:59

Írta: Caroberto

Tüntetésmatek? Az meg mi?!

Nem szeretem, mikor nyilvánvaló dolgokat magyaráznak félre szántszándékkal.

Viszont szeretek utána számolni a dolgoknak.

És mivel nem jó dolog az asztalfióknak dolgozni, itt el is olvashatjátok a bütykölések végeredményét.

(A blog nevét a mandiner egyik posztjából kölcsönöztem. Remélem ez még nem számít pálgium plágiumnak.)

2 komment

Címkék: indulás tüntetésmatek

süti beállítások módosítása